Időutazáson esett át az Olof Palme ház szombat este, legalábbis így érezték az IVSZ születésnapjára érkező vendégek. Már a bejáratnál érezhető volt, hogy nem egy hagyományos céges buli várja az embert, amikor a hostessek az utoljára 1990-ben divatosnak számító öltözékben fogadták az érkezőket, majd pedig welcome cocktail gyanánt pálinkával hozhatták magukat kellő hangulatba a résztvevők. Kezdetként megérte a magyar informatika legendás tárgyait, valamint az IVSZ múltját bemutató kiállítást megcsodálni, amely Őry Tamás, az IVSZ egykori alapítójának és tiszteletbeli elnökének illetve Kovács Győző, a NJSZT volt főtitkárának és alelnökének munkáját dicséri.

Az estét Kovács Zoltán, IVSZ elnök nyitotta meg beszédével, melyből többek között azt is megtudhattuk, hogy első számítógépes élményét már egész fiatalon, 1983-ban szerezte.

Ezt követte az IVSZ eddigi elnökeinek rövid beszámolója arról, hogy mennyit jelentett nekik az IVSZ. Érdekes történeteket hallhattunk az IVSZ korábbi elnökségi tagjaitóll: Őry Tamástól, Mester Sándortól, Nagy Ákostól, Mátyásfalvi Sándortól, valamint   Reszler Ákos  és Kóka János tiszteletbeli elnököktől is.

Mátyásfalvi Sándor  és Mester Sándor alapító tagok köszöntője 

Őry Tamás és Kóka János , Reszler Ákos, az IVSZ tiszteletbeli elnökeinek köszöntője

A beszédeket követően a nosztalgia menzán olyan klasszikus ételek közül lehetett válogatni, mint a hurka főtt krumplival, tojásos nokedli fejes salátával, vagy az iskolai menzát idéző piskótakocka csokiöntettel.

Az este további programja is a kilencvenes évek hangulatát idézte, a vendégek a KFT együttes dallamaira szórakoztak, illetve a videó diszkó által kínált korhű légkörben táncoltak a már-már klasszikusnak számító dalokra. A résztvevők továbbá kipróbálhatták, hogy milyen érzés volt a nyolcvanas évek irodájában dolgozni, a "játékszobában” sorban álltak, hogy egykori kedvenc számítógépes játékaikat újrajátszhassák, és ismét kazettáról tölthessék be a kedvenc programjukat.

Hej, azok a régi keresleti piaci viszonyok! Annak idején, a nyolcvanas évek közepén már elérhetők voltak igazi IBM PC/ AT személyi számítógépek. Igaz beszerzésük nem volt egyszerű feladat. Én egy ma már nem létező Szervező Intézetnél dolgoztam akkor.  Minden  partnervállalatnak ajánlottuk ezeket a PC-ket. Minden cég venni akart belőlük egyet kettőt 3-4 millióért. Az akkor nagy pénz volt.

A legnehezebb feladat a sorban állás ütemezése vagyis a szállítási időpont meghatározása volt: 4-5 hónap kb. A vevők sürgettek, reklamáltak, sőt, minden jóval, a szintén nehezen és drágán beszerezhető finom  ajándék italokkal  elhalmoztak, hogy hamarabb kapják a gépet. Mi pedig magyarázkodtunk, ahogy tudtunk, mert a gépek nehezen jöttek. Egyszerre két-három gépet tudtunk behozni.

A legmegnyugtatóbb megoldásnak (a szállítási reklamációkra) az tűnt, amikor az akkori kollégáim behívták a leendő vevőket egyenként - hogy az ütközéseket elkerüljük, eltérő időpontokban - megtekinteni a gépeket. Mindenkinek ugyanazt a két gépet bemutatva mintegy  a sajátjaként, és magyarázatul szolgálva a rendszer rendkívüli bonyolultságára, alapos tesztelésére hivatkozással  lehetett időt nyerni. Ez hatott megnyugtatóan, mert már bent van, és tetszett, hogy  látták  fizikai valójában. Ilyen nagy dolog volt akkor egy igazi PC...

Ez a születésnap számomra igazi nosztalgia, hiszen amikor a Szövetséget elindítottuk, tizenöt évvel fiatalabbak voltunk. Akkor még léteztek hagyományos intézetek, vállalatok - és már izmosodtak az új magánvállalkozások. A társadalom és a gazdaság nagyon átmeneti állapotban volt, talán ezért is kerestük és találtuk meg egymást, és csináltunk egy közösséget. Lelkes úttörőként tanultuk meg a szövetségi munkát és nagyon örültünk minden eredménynek, például az első sajtótájékoztatónknak, az első rólunk szóló cikknek vagy az első klubnapunknak. Ma visszagondolva én a legértékesebb dolognak azt tartom, hogy megtanultunk értelmesen beszélgetni - egymásra odafigyelve és egymást tisztelve.

Nekünk a 80 -as évek informatikája azt jelentette, hogy

- vegyünk egy 60 literes vájdlingot, kössük össze 3 darab Lada ablaktörlőmotorral és 15 kémcsőkefével,

- rögzítsük a vájdlingban a számítógép memóriáját (disk-pack), mely éppen malomkő méretű,

- vezessünk mindenbe izopropil-alkoholt felülről, és alul összegyűjtve küldjük ismét mindennek a tetejébe,

- majd kisvártatva centrifugáljunk, mely processzus nagy valószínűséggel a disk-pack-be életet lehel.

E csúcstechnológiánk sokat segített mind a Néphadseregünk, mind a Vörös Hadsereg adatainak a túlélésben.

Bájdevéj e referenciáink elég jók a NATO beszállításhoz? Kaphatnánk valami EU támogatást?

A ’80-as évek a személyi számítógépek, vagy másnéven PC-k (Personal Computer) előretörésének időszaka. Az első 16 bites gép az IBM PC új korszakot nyitott. Az SZKI, az intézet, melynek akkor egyik igazgatója voltam létrehozta  a világ első IBM PC AT klónját, melyből aztán ezreket gyártottunk elsősorban a hazai piacra.  Akkoriban az embargó miatt nem lehetett eredeti gépekhez jutni, megtették helyettük a KLÓNOK. A miénk, a PROPER 16 jó szolgálatot tett, segített a magyar felhasználóknak elindulni irodai alkalmazásokkal is. Díjakat nem kapott ugyan, de széleskörű egyetértés alapján elnyerte a “világ legrondább PC-je” megkülönböztető címet. :)